MESZK kongresszus 2016

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) III. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusát 2016. szeptember 8-10 között rendezte meg Siófokon, a Hotel Azúrban.

alt

A 3MED Kft és a 3M Hungária Kft közös standdal, támogató kiállítóként vett részt a kongresszuson, ahol a 3M™ termékekkel kapcsolatosasn két tudományos előadás is elhangzott.

Termékeink közül középpontban voltak a 3M™ Cavilon™ termékcsaládja, valamint a korszerű 3M egészségügyi ragtapaszok.

A rendezvény Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere köszöntőjével indult. A fórumon a Kamara vezetői, a szakma véleményfomálói és az egészségügyi intézmények szakemberei, valamint a beszállítói oldalról a cégek vezetői és képviselői vettek részt. A konferencia jó alkalmat adott a véleménycserére, az aktuális kérdések és problémák megvitatására. A rendezvény ideje alatt, napközben és az esti programokon sok kétoldalú tárgyalásra nyílt lehetőség.


Facebook!